****Magyarország útikalauz!****

      

 

 Tájékoztatom a kedves olvasókat, hogy az ittlévő üzenőfal  átmenetileg, hivatalos ok miatt nem elérhető.A bővebb információról
 olvashattok
ITT A PELLENGÉR
 
 

      

 

 

 Welness gyógyfűrdők magyarországon.


 
Érkezzünk családdal vagy egyedül, legyünk akár fiatalok, akár nem, Magyarországon mindenképpen megtaláljuk a számításunkat. Az extrém sportoktól a csendes biciklitúrákig, a várromoktól a modern művészetekig, a gyógyvizektől az élményfürdőkig terjed a kínálat.

A vízpartokat kedvelők válogathatnak: a két hatalmas tó, a Balaton és a Tisza-tó partján akarnak üdülni, vagy a folyókat választják a Dunától a Rábáig, esetleg a számtalan kisebb-nagyobb tavat. Utóbbiak halban gazdagok, kristálytiszta vizük miatt pedig szívesen keresik fel ezeket: a dunaföldvári halastavat, a biharugrai védett tórendszert, vagy a Kis-Balatont.

A vízisportok kedvelői a Dunán és a Tiszán is evezhetnek, a Bodrog és a Rába egyes részein akár vadvízi körülmények között.

 
A folyó felduzzasztásával létrejött Tisza-tavon akár jet-skivel, vitorlással is száguldhatunk, ám aki igazán különleges élményre vágyik, az csónakkal húzott ejtőernyőből nézheti meg -többek között- a tó környéki madárrezervátumot.

Vitorlázhatunk a Balaton hatalmas felszínén, átúszhatjuk a Tihany és Szántód közti keskeny, közel két kilométeres szakaszt a hagyományos augusztusi eseményen. Vagy egyszerűen hajóra szállhatunk és megcsodálhatjuk a Badacsony-környéki tanúhegyeket, a Balaton-felvidék fölénk magasodó tetőit, a Siófok környéki dombokat, vagy a számtalan strandot és apró öblöt Keszthelytől Balatonfüredig.

Nem számtalan kiaknázatlan gyógyforrás van, többre pedig élményfürdők épültek. Hajdúszoboszló már évtizedek óta ismert, a mogyoródi aquapark csúszdái és vadvize egyre kedveltebb. Európa legnagyobb meleg vizű tava, a Hévízi-tó pedig különösen a mozgásszervi panaszokat enyhíti.

 
Gyulán közvetlenül a vár szomszédságában fürödhetünk, Egerszalókon pedig hatalmas, fenyőkkel borított domboldal aljában bújik meg a télen-nyáron nyitott medence. A harkányi, kehidakustányi, zalakarosi szálláshelyek rengeteg visszatérő vendéggel találkoznak évek óta.

Nem csak a vizeket érdemes felkeresnie az idelátogatónak: a mozgás szerelmesei számtalan bicikliutat találnak az országban: a Balaton körül és az Alföldön is tekerhetnek, de a sportosabbak számtalan emelkedőt találnak a hegyekben is.

A gyalogtúrázóknak a Bakony érintetlen hegyeit, vagy az Északi-középhegységet érdemes felkeresni: a Bükk, a Mátra és a Zempléni-hegység erdeiben számtalan hosszabb-rövidebb túrát tehetünk. Némelyik hegytetőre kilátó is épült, ahonnan még szebb a táj: a kékestetői kilátó hazánk legmagasabb pontját nyújtja meg, az írott-kői kilátóról két országba látunk át.

A János-hegy tetejéről Budapest tárul elénk, a Barbakánról Pécs, az Avasi-kilátóról pedig Miskolc. A tokaji TV-torony mellől az Alföldet és a zempléni hegyeket is látni, ha pedig nincs kedvünk sokat mászni, a Sátoraljaújhely melletti Magas-hegyre libegőn is feljuthatunk.

A mozgás és pihenés mellett ne feledkezzünk meg a kulturális értékekről sem: az elmúlt évszázadok emlékeit lépten-nyomon felfedezhetjük.

Az Alföldön ma is élnek emberek a tanyákon, messze a városoktól, a puszták közepén, földet művelnek vagy legeltetik a magyar szürkemarhát. A Bugaci-pusztán rendszeresen tartanak lovasbemutatókat, míg a Hortobágyon megkóstolhatjuk a táj jellegzetes ételét, a gulyáslevest - például a Kilenclyukú híd melletti csárdában.

A Hortobágy természeti értékei, hagyományai miatt része a Világörökségnek. Ahogyan Hollókő Ófaluja is: a nógrádi településnek nem csak házai őrzik a népi építészet jellegzetességeit, hanem lakói is. Népszokásaik, például a húsvéthétfői locsolkodás, amikor népviseletbe öltözött fiúk kergetik a lányokat egy vödör vízzel, kihagyhatatlan látványosság.

A Duna két partján fekvő Budapest sugárútja, az Andrássy-út, a Duna-korzó és a Budai vár együtt alkotják a főváros szívét.

A századfordulós épületek őrzik régi pompájukat, a klasszicista Parlament pedig jól látható a szemközti Várból is. Pest épületeire gyönyörű a kilátás a Halászbástyáról és a Gellérthegyről is.

Ritka szépségű a szintén Világörökséggé nyilvánított Aggteleki-karszt, közte hazánk leghosszabb barlangja, a 25 km-es Baradla is. A több millió éves cseppkövek különleges alakzatokat formálnak, amiről a barlang elnevezései is árulkodnak: Óriások terme, Anyósnyelv, Oszlopok csarnoka. Nem csak csodálhatjuk a cseppköveket: a különleges díszletek között hangversenyeket is tartanak, a betegek pedig a Békebarlangban szívhatják a gyógyító levegőt.

Még mindig Magyarország keleti felén barangolva érdemes megnézni a tokaji történelmi borvidéket is. A Bodrog és a Tisza összefolyásánál magasodó Kopasz-hegy lejtőjén terem az a szőlő, amiből a tokaji aszú készül. Zamatos azonban a furmint és az olaszrizling a borvidék többi részén is Sárospataktól Tarcalig, s végiglátogatva a környéket, érdemes felkeresni a történelmi emlékeket: a mádi zsinagógát, a sárospataki református kollégium Nagykönyvtárát vagy a Zemplénben megbúvó várakat is - például Regécet és Boldogkőt.

Az ország északnyugati csücskében megbúvó Fertő-tó nem csak a madarak paradicsoma. A néhol sós mocsárfoltok, a sűrű nádasok közelében nyolcezer éve élnek emberek.

A környék legszebb városa Sopron a maga barokk polgárházaival, de érdemes megnézni a fertődi Esterházy-kastélyt is, vagy Nagycenken Széchenyi egykori otthonát. S feltétlenül látogassunk el a délebbre fekvő Pannonhalmára: az ezeréves bencés főapátság épületein keverednek a barokk, a klasszicista, a reneszánsz és a gót elemek, levéltárában ma is őrzik az első magyar nyelvemlékeket.

Közel a déli határhoz, Pécsett is találunk a Világörökséghez tartozó építményt: az ókeresztény emlékek legszebb részei a Péter-Pál és a korsós sírkamra. A Mecsek lábánál fekvő város azonban török dzsámijáról és bazilikájáról, valamint mediterrán hangulatáról is nevezetes.

Forrás:iranymagyarorszag.hu/keres/magyarorszag/wellness

 

 

      


 

      

 



A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.